koncertszervezo.hu



Z!ENEMI logo

-

A 2017-es alapítású hihoppal elegyített rockot játszó miskolci ötösfogat zenéje igen nehezen definiálható, ezért inkább azt mondják, hogy ez ájtatos rap, szakrális funk, könyörgő rock, idvezült metál, zsoltár-pop, amit öt borsodi lator ad elő.

A zenekar az alapítástól kezdve egészen páratlanul aktív, ami nem is csoda, hiszen tapasztalt zenészek alapították és viszik a hátukon a mai napig. (Balogh “Juró” Szabolcs – ének, szöveg, Csontos Krisztián – gitár, Szvoboda László - gitár, Hudák Attila - basszusgitár, Mezei Geris – dob) Már az első lemez megjelenéséig számos koncertet adtak, a kiváló kritikákat kapott „hallod?!” megjelenését követően pedig egészen felpörgött a Z!ENEMi gépezete.

Az ötöst még egy tagcsere sem lassította, épp ellenkezőleg. Az új dobossal kiegészülve azonnal új dalokba fogtak, aminek eredményeként 2021 tavaszán (Nagypéntek napján) eljött közénk a második lemez, a Második eljövetel, ami az elsőhöz hasonlóan szintén kiváló értékeléseket kapott, viszont könnyedebb dalainak köszönhetően sokkal szélesebb közönséghez is elvitte a miskolci raprockot.

RENDELJE MEG
KÖZVETLENÜL A ZENEKAR MENEDZSMENTJÉTŐL:

fel